Nagy Csaba: Csak múlnak az évek... (rapszódia)
Csak múlnak az évek... (rapszódia)

Lehet, hogy eltelt száz év,
és rabságunk ideje már lejárt:
mégis csodálkozva nézzük, karunkról
lepattant bilincseknek, gennyes nyomát.

Mi teherként nyom: a szabadság,
fájó szólamként közöttünk lebeg,
bár sorsunkat kezünkbe vehetjük,
mégis lábbal tipornak a nemzetek.

Szavam, itt magyart nem dicsérhet,
eme zsarnok ország szegletében,
én mégis köszöntelek, ékes nemzetem,
akkor is, ha megkínozzák szellemem.

Fagyos hegy vesz körül minket,
ködös, szűk - horizont,
hol elfagy a magyarnak virága,
és bilincsben csörög a csont.

A zsarnok a torkunkra lépett,
tengődünk már több mint húsz éve,
istentelen barma: nyakunkat markolva,
csak ezt hajtogatja,
a tudás, és a haladás emberének
csakis önmagát tartja.

Emberevő bálvány előtt
kell mormolnunk sok ezer imát,
fejünkben ködös tézisek,
eltiporják a szeretett Hazát.

Hazug szavak, esztelen érvek,
csirájában ölik a jót,
ám díjazzák a gerinctelent,
a lelketlen árulót.

Csak szolgákat tenyésztettek,
özönével húsz év alatt,
érdem a jellemtelenség,
hogy védjem így nemzetem,
ha vérük hullik a zöldellő réteken.
4878
csabi6669 - 2017. április 25. 18:20:02

Köszönöm szépen Marika Smile

5522
makkay - 2017. április 25. 13:15:12

Kedves Csaba!
Ez egy nagyon nagy vers! Szeretném javasolni, hogy csiszolj még apró hibáin. megérné!
Ragyogó gondolataidhoz szívből gratulálok! Smile marinka

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.