Hegedűs Adriana: Az én zongorám
Az én zongorám

Bús zongora áll dacosan egy sarokban,
eltévedt az őt körülvevő harsány zajokban.
Kopott szék áll mellette méltón, lelkesen,
elsárgult kotta húzza ki magát peckesen.

Fehér billentyűk alusszák az igazak álmát,
feketék hajolnak rá, hogy őket is lássák.
Esengve kérik, hogy játssz rajtuk megint,
zongoraszék a pedálokkal újra összetekint.

Dalt dúdolnak mely átsurran az éjszakán,
megdobogtatják a szíveket nyáréjszakán.
Begyűjtik a cserepekre hullott régi emlékeket,
lesütött szemmel nézik végig a hűtlenségeket.

Körülnéznek a világban látnak jót és rosszat,
összebújva tanácskoznak is egy órahosszat.
Elvonulnak ők a világ elől feltűnésmentesen,
Ismét álomra hajtják fejüket oly csendesen.

Budapest, 2016. január 9.
5536
HAdriana - 2017. május 26. 16:41:22

Kedves Tibor!
Köszönöm kedves szavaidat!
Szeretettel: Adriana

5567
Mirage - 2017. május 26. 04:26:06

Kedves Adriana !
Szeretem a zongorát amire versed emlékeztetett
Szeretettel gratulálok szép versedhez
Tibor

5536
HAdriana - 2017. május 25. 14:52:18

Kedves Rózsa!
Köszönöm a kedves véleményedet!
Szeretettel: AdrianaSmile

3933
vadvirag47 - 2017. május 25. 09:30:37

Andalító, csendes elmélkedés, gyönyörű életképekkel. Határozottan jó vers. Öröm volt olvasni. Rózsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.