Vilhelem Margareta: Csend 2.
Nélküled a csendben

Az idő nélküled elmúlik,
szét válnak percek,idök,
téboly csend fekszik mellettem
kopognak szerelmet, véletlent .

Fulladt mámorban elvesztem,
öntudatlan félig ölelnélek,
láz tüzel bennem szemtelen,
ami már kiégette lelkem .

Ajkam és repedt ajkad között
hideg jég fullánkok szúrnak,
testem sejtjei széthullnak,
agyamban háborút dúlnak.

Nélküled az idő megdermed
aljas, rideg hazug kéjben,
semmi sem olyan mint régen
szerelmem elveszett veled.

Visszapörgetnem a végtelent,
szemem égne ébrenlétben ,
de csak csendes emlék közt
nézem az összeroskadt időt.

A csöndnek csapdájába estem,
pupillámon szárnyal tekintetem,
a messzeség kapujában állok
és várlak tűz és füst között.
5407
tamasagi - 2020. február 01. 20:09:57

Látom Te is szeretsz a csendről írni,minegyiket olvastam de ez acsend mégjobban tetszett mint amit először olvastam, nekem is van ilyen címmel versem ,milyen érdekes,ugyanegy témáról milyen másként írunk,és mégis ugyan arról, tetszettek a csendjeid,ölellek szeretettel Ágnes
Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.