Nagy Csaba: A kórházi ágyon ülve...
A kórházi ágyon ülve...

Ily késői órán arra gondoltam,
mélabús magányban elcsapzottan,
hogy tollamat kezembe fogom,
s elmondom Nektek bánatom.

Szobám oly rideg és csendes,
kiveszett belőle már minden, mi kedves.
Ablakomon beszűrődnek a város tompa fényei,
falamra vetülnek, akár az éj óvó árnyai.

A folyosó oly kietlen és puszta,
melyen a lélek csak bolyong, de nincs valódi célja.
Kórtermekből a betegek jajpanasza hallatszik,
tudatuk már megkopott, s remegnek kezeik;
néhol egy - két nehézkes köhintés, mi kiszűrődik -
fájdalmas minden mozdulat. Ápolók, kik őket segítik.
Vegyes itt a korosztály,
akad köztük, ki már csak poroszkál.

Magányomban ülök szépen csendesen,
várom, számomra új babér mikor terem.
Vállamat betegségem mázsás súlyú terhe nyomja,
s e csúf tövis a lelkemet egyre csak csorbítja.
4878
csabi6669 - 2017. november 11. 18:46:42

Köszönöm, de már jól vagyok csak ezt akkor írtam mikor még bent voltam Smile

5396
Kitti - 2017. november 11. 15:44:00

Mielőbbi gyógyulást neked!Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.