Kenéz István: Köszönöm, köszönöm...

Köszönöm, köszönöm...


Köszönöm, köszönöm, köszönöm
hogy eddig Te voltál az örömöm,
de ahol eddig egy angyal várt
mostantól nincs senki már,
és én ezt most nem köszönöm.

Igen – jó volt Veled, de mostanra
semmi lett, megtudtam mindent
közvetetten már másé a szíved
mostantól nem írok több verseket

A remény hal meg mindig a végén
a múzsám nem lehetsz hisz megtörtént
meghaltál számomra, én is a számodra
és már belátom – így lett jól.

Ne erőltessük, ami tovább már nem mehet
lássuk be mindenki tévedett, és ez tudod
nagyon fáj, de most már kibírom tán
ebbe még senki nem halt bele.

Az, hogy én nagyon szerethettelek még
nem elég arra, hogy viszont szeressenek
sajnos az élet ilyen, néha rossz, kegyetlen
de már ilyen nem először történt velem

Nem kell már többé nekem senki sem
bezárom mostantól a szívem, és nem
nyitok rajta kaput - se ablakot, még
ha kopogtatna rajtuk véletlen valaki.

Nem tudom mi lesz ezután velem, de
valahogy leélem hátralévő életem
megmaradt a sok emlék azt hiszem
ezután csak rájuk emlékezem

Agyő, utolsó szerelem, ebbe vérzett el
a szívem, de ha meghal a remény,
és nem éltet többé fény nagyon
rossz lesz mostantól egyedül

Istenem, Istenem, Istenem, miért hagytad,
hogy elmenjen? – de ha menni kellett,
lépjen hát tovább - kívánok Neki
sok boldog nappalt, és sok szép éjszakát.

Kenéz István / - keni -

Üröm, 2017. július 09.
5396
Kitti - 2017. november 14. 03:31:15

Drága Keni!

Remélem csupán költői túlkapás ez a nem írok többé verset és azok a bujtatott elgyászolások, amik a múzsádnak szólnak!! Nehogy már! Hiszen ettől gördültek jobban a napok, ez édesítette minden gondolatod. Nem kell a költőnek reális gondolat és gondolkodás. Neki múzsa kell! És sírnám most szét, hogy : Adjátok vissza neki! Ha még lehet...
Szeretettel ölellek a Köszönömért.RoseHeart
kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.