Pestovics János: Kinőttem
Kinőttem

kinőttem a kavargó por-világból
kinőttem a mozdulatlan-létből
kinőttem az isten szűk markából
kinőttem az anyaméhből

kinőttem a puha pihepólyát
lelőttem az engem hozó gólyát
kinőttem a mesét hét próbát kiállva
meztelen tündérek futottak világba

kinőttem a csöndből suttogásként
kinőttem a jámbor szelídséget
s immár űzött oroszlánként
üvölt benn a lélek

kinőttem gyanútlan bizalmam
a gyermek hiszékeny-mosolyát
s homlokom ráncai sötétlenek
mint a nyári viharfellegek
642
pestomester - 2018. február 20. 12:59:42

Kedves Kit!

Ismét tömör és pontos az elemzésed.
Köszönöm! Rose

Szeretettel: Heart
János

Pussz! Smile

5396
Kitti - 2018. február 16. 14:32:56

Kedves János!
Remek a versed. A realitás szomorúsága lengi át.
Rose

642
pestomester - 2018. február 16. 13:43:04

Kedves Keni!

Hát, igen. Növünk, növünk, nőddögélünk,
élünk, tapasztalunk, alakulunk, formálódunk,
aztán teremtünk, alkotunk változtatunk, teszünk-veszünk,
hol jól, hol rosszul,
hol jót, hol rosszat...

Keressük a helyünket, a dolgunkat a világban, az életben.
És azt hiszem, ha elég komolyan vesszük ezt a keresést,
önmagunkat és isteni "küldetésünket", meg is találjuk

valamikor... Smile

Szeretettel üdvözöllek én is Téged!
János

298
keni - 2018. február 16. 07:17:22

Kedves Meter !

Tényleg - egyszer mindent kinővünk, és ezután már nem nővünk !

Üdvözöllek !

- keni -

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.