Éjjel

Nesztelen, puha mancsokon
sompolyog mögém az éjszaka.
Csak résnyi boszorkányszemek
villogása mutatja, merre jár.
Egy torzonborz bokorból
hallik halk dorombolása,
s mintegy válaszul,
álmában pittyen egy kismadár.
Átnyalábolja a bütykös, régi fákat,
s a leveleknek sugdos valamit.
Hogy én is itt vagyok,
vagy nem is én vagyok már...
Félig ébren érzem,
ahogy behúzza éles karmait,
s hízelkedő-lassan
hozzám törleszkedik
a bársonyos sötét.