Szilasi Katalin: Éjjel (2018. június)
- Nyomtatás
- 2018. jún. 01.
- Archív pályázati versek
- 180 megnyitás
- 4 hozzászólás
Éjjel
Nesztelen, puha mancsokon
sompolyog mögém az éjszaka.
Csak résnyi boszorkányszemek
villogása mutatja, merre jár.
Egy torzonborz bokorból
hallik halk dorombolása,
s mintegy válaszul,
álmában pittyen egy kismadár.
Átnyalábolja a bütykös, régi fákat,
s a leveleknek sugdos valamit.
Hogy én is itt vagyok,
vagy nem is én vagyok már...
Félig ébren érzem,
ahogy behúzza éles karmait,
s hízelkedő-lassan
hozzám törleszkedik
a bársonyos sötét.
Nesztelen, puha mancsokon
sompolyog mögém az éjszaka.
Csak résnyi boszorkányszemek
villogása mutatja, merre jár.
Egy torzonborz bokorból
hallik halk dorombolása,
s mintegy válaszul,
álmában pittyen egy kismadár.
Átnyalábolja a bütykös, régi fákat,
s a leveleknek sugdos valamit.
Hogy én is itt vagyok,
vagy nem is én vagyok már...
Félig ébren érzem,
ahogy behúzza éles karmait,
s hízelkedő-lassan
hozzám törleszkedik
a bársonyos sötét.
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Rita, kedves Kitti!
Köszönöm, hogy elolvastátok.
Szeretettel: Kati
"álmában pittyen egy kismadár.

Átnyalábolja a bütykös, régi fákat,
s a leveleknek sugdos valamit.
Hogy én is itt vagyok,
vagy nem is én vagyok már..."
Remek vers!
Köszönöm horla51.
Üdv: Kati
Nagyon szép képek!

Az éjszakának ezer arca van, és azt hiszem, mind mögött a sajátunk rejtőzködik.
Gratulálok!