Bossányi Kálmán: Régóta nem láttak
Régóta nem láttak

Régóta nem láttalak
Elmentél mellettem a hónapok alatt
szépséged az óta is csak egyre nőt,
s nem vettem észre a mellettem elhaladó Nőt.
Ruhában alakod, oly káprázatos,
de ha akarod,
akkor nem leszel Te magányos,
mert vár Téged a fenyőfák alatt Valaki.
Menj és adj egy jelt neki,
s mutasd meg, hogy vagy oly bátor,
hogy valamit feláldozol,
és nem csak ábrándozol.

Oly régen nem láttalak
Szinte az alakod feledésbe,
merül és ekkor egy elmosódott kép a kezembe, kerül.
Ismerősnek, tűnsz-e képen most jövök rá,
hogy láttalak, nem is oly régen.

Hisz, oly régen nem láttalak
Szemembe megjelentek az örömkönnyek,
remélem ezért nem, követsz, meg.
Kacsintottál, és egy picit mosolyogtál reám,
s hosszan néztél,
hogy most, hogy reagálok rá.

Rég óta, így nem láttalak
Siettél, és csak egy szempillantás volt az egész,
s nem vártad meg,
hogy utánad nyúl egy segítő kéz,
hogy megérintsen, és magához. öleljen Téged,
mert Ő úgy gondolja,
hogy Veled gyönyörű az Élet.

Oly, rég nem láttalak
Szemembe megjelentek az örömkönnyek,
látom szívesen, olvasod azt, a könyvet,
amit még én vettem Neked.

Ilyennek rég nem láttalak
Amiből, Te is kivetted a részed,
s benne együtt néztük a képeket,
s gondolatban jártuk a fellegek felett.

Lám, most már másnak látlak
Ábrándoztunk, hogy mily csodás a Világ,
és nem vettük észre, hogy a hó súlya alatt
letörött egy ág.
Kezemben van egy szerelem virág,
amit most átadok én Néked,
mert még mindig szeretlek Téged.

Most már, mindig szebbnek látlak.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.