Nagy Csaba: Volt és lesz
Volt és lesz

Ormoktól a rónáig
fújdogál a hideg szél,
ősi magyar pusztában
sok bús üsző útra kél.

A megkopott hazában
a magyar csak kóborol,
feledésbe merült már
ezeréves hősi kor.

Ó, hajdani dicsőség,
múltunk, a régi idők,
midőn magyar lobogók
lengtek váraink fölött.

Miénk volt Pozsony,
benne magyar királyok,
sohasem hajbókoltunk,
s nem tiportak szűz álmok.

Hiszen olyanok voltunk
világ népei között,
akár büszke vitorlás
a kéklő tenger fölött.

Egykor virágos földünk,
szirmai elhullottak,
s mi, hitetlen magyarok
engedtünk új koroknak.

Dicsőségünk hanyatlik,
de egyszer még lángra gyúl,
s akkor sötét jövendőnk
vakító fénybe borul.

Rajta, hát talpra magyar!
Mária keze simítván,
óvja büszke válladat,
s oly leszel, mint hajdanán

Lobogónk még mindig áll,
váraink tornya fölött,
és nagyobb lesz a magyar,
mint múlt századok között.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.