Vlasics Bálint: Omlik az élet
Omlik az élet

Omlik a meggyfa szemérmes virága.
Omlik az élet mindenféle világa...
Omladozik, sorvad el gyönyörű dűne rejteke,
Zúg a mentő, zúg a rideg köntöse...

De jaj hova megy, s kihez? Jaj, kit talál?
Hozzánk, akihez kell, nem ér, nem jön már...!
Száguld az úton, mintha űzné vad szélvész kergetje
Előtte rég nincs vad, hát kit űzhetne?

Elhalt fülemben a nagy sziréna szó,
De lelkemben csak Kedves látható...
Megörökíthetlek papíron, élsz emlékekben,
S szólni, mondani, már nem tudsz semmit sem...

Nem érinthet már meg gyöngy égi kezed,
Most már nem nézhetem féltve a szemed...
Az égi szépre vágytam, érte semmit sem csináltam,
De Gyöngyre soha sem haragudhattam...

Csak egy nyár, egy év, egy hét, vagy egy szombat...
Nem lehet, messze űzték a Madarat...
Pusztult volna el minden vágy, kerek öröm forrása!
És csak az az egy Gyémánt most itt állna!

Omladok, sorvadok... Nem lesz tél, sem nyár...
Termés sem lesz, folyónak sem lesz több ár...
Pedig mit ér a magas gát, melyet régen ültette,
Ha nincs kubikus, ki gyönyörködjön benne?

Mit ér már a szép kert, udvar és virág?
Hisz' a szépet csak te locsoltad reá...
Molylepke a lét, mely mindent elsorvaszt, mely csilingel,
Mely nem üt, nem vág, csak téged vesz el...
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.