Zentai Eta: Emlékek nyomában
Emlékek nyomában

Az utca olyan, mint gyerekkoromban
pilledt lombokon áttűz a nap,
arany tócsákat ejt a csúf betonra
mi páros lábbal átugráltuk azt.
A fák tövénél, mint kivert kutya
árnyék hasal, őrzője titkainknak,
tűzcsap feszeng a szomjazó füvön,
míg lent a mélyben hűs vizek csobognak.
Egymáshoz dőlnek kopott házai,
a falak között elmúlás motoz,
függönyökbe sóhajok ragadtak
ablakoknál síró hajnalok.
A mozdulatlan, néma tárgyakon
végleges rendje porladó kezeknek,
ha gondolatban átlépsz küszöbén
felriadt árnyak rajtad átlebegnek,
az idők csendjét emlék veri fel,
visszhangzik sírás, önfeledt kacaj
az öreg ház előtt az élet
lehorzsolt térddel éppen elsuhan.
3933
vadvirag47 - 2018. július 25. 15:07:05

Álomszép, és nagyon megható...jó volt olvasni, visszavezetett gyermekkoromba. Köszönöm az élményt. Rózsa

5940
silberin - 2018. július 24. 16:00:21

Kedves Eta! Jó ez a vers, egyéni és igen kifejező költői képekben jelennek meg az emlékek. Az utolsó két sor is nagyszerű zárás. Benne van a halott ház mozdulatlansága, az élet suhanása,a gyermekkor is felvillan a lehorzsolt térdben.
Gratulálok: Kati

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.