Kiss-Teleki Rita: Kórisme
Kórisme

Mint valami burokban lebegő
csodabogár,
héjba zárva, ahol nincs levegő,
hová hazajár
a félsz, és csak egy feladat maradt,
életben tartani önmagamat.
A mocsárban, hol a semmi hagyott
én vártalak,
de oda senki le nem kúszhatott
csak dögbogarak,
és köztük én sem voltam éktelen,
felszóltam - s velem szólt a szégyenem.
Gyere, vigyél el... kértem anyámat
is naphosszat,
pedig akkor már halott volt, nálam
sokkal halottabb,
és irigyen gondoltam a végre,
vártam, hogy a mát csendre cserélje.
De tudod mindvégig mosolyogtam
mint egy bohóc
a porondon - ha a nép felhorkan
ahogy hajcsomót
marokkal szórtam és messze néztem...
parókám alatt izzadt a szégyen.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.