Nagy Csaba: Együtt...
Együtt...

Nincs már olyan, hogy nélküled,
s látom magunkat egy ágyban fekve,
apró kezem a kezedbe
kapaszkodik, pihen minden ízület.
Tombol a szerelem szép
szemedben-
és már csak annyit veszek észre
önmagamból, mi belőlem megmaradt.
Úgy látlak tündöklőnek, szépnek,
mosolyban élőnek, csóktól reszketőnek,
mint kósza káprázat a hegygerincen,
ahogy hó bársonya leng a szélben.

2019.2.2
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.