Nagy Csaba: Nap szonett
Nap - szonett

Kopottas díványon hempereg a Nap,
érzem a felhők szelíd illatát,
kinek örömből aligha akadt,
mosollyal nézem én, elhagyott diák.

Hogy nyújtózik, mily csalfa, mily hamis,
perzselő hajával borítja arcom,
lágy csókjától megremeg az ajkam is,
ölébe elárvult lényem hajtom.

Ó, Nap, lágy csókod új életre kelt.
Míg simogat lényed, addig szívem ver,
s rossz vérem benned új ösztönre lelt.

Maradj velem örökre - éj van, félek.
Az éj rideg s tele van iszonyattal,
nélküled csupán gyökérként remélek.

2019.3.2
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.