Nagy Vendel: MENNEM KELL
MENNEM KELL

ESZTER ÜZENETE

1951- 2019.

Egy este éreztem,
mennem kell,
ne féljél,
nem mentem messzire,
csak ide,
az út másik felére.
Ne aggódj,
nincs semmi baj,
nem változott semmi sem,
csak minden valahogy könnyebb lett,
amit csend takar.
Utolsót kondulva
megállt a falióra,
mikor átjutottam
egy más dimenzióba.
Itt már nem fáj semmi,
most már nem bánt senki.
Valaki a szívem megragadta,
nagyon kemény a marka.
Megváltozott a világ,
de én ugyanúgy
gondolok terád.
Ne keresd a testem,
por és hamu immár,
kapaszkodó virágszál
egy kopár sziklán.
Éltet adó vízsugár
hogyha szomjazol rám,
halványuló Holdsugár
arcával mosolygok rád.
Hogyha fáznál,
csak szóljál,
ezüstös hajam
óvva betakar.
Szerettem élni,
nem vártam a halált,
aranyos korsókból
ittam a nektárt .
Máshol talán
nagyobb szükség van rám,
hívnak örökkévaló távlatok,
oda is magammal viszem
kedves arcod.
Mindaddig élek még,
míg emlékezel rám,
amíg eszedbe jutok.
Messzire vitt itthonról az erő,
hazahozza poraim a repülő,
kripta halott csendje vár,
de örökké él a temető.

SZEKSZÁRD 2019 MÁRCIUS 27.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.