Erdei Erika: Te (2019. május)
Te
/Kusza sorok - egy könnyáztatta füzetben/

Te leltél rám, aki nekem lett,
így vált - két darabból - teljes szett.
Sötétlett felettünk az égbolt,
holt szívünk éledt, de másé volt.
Perceink szél után eredtek,
s nem mondtam ki még, hogy: szeretlek...

Ha láttál, szendergő reményed,
álmából érezted, felébred.
Féltékeny társ mellett laktam én,
otthonunk zárt, mint egy karantén.
Elmém és a szívem - pereltek,
továbbra sem mondtam: szeretlek...

Türelmed töretlen ív mégis,
hisz, amit átéltünk - szintézis!
Vártál, hogy válthassunk néhány szót,
távolról csörrent csak forró drót.
Hangodért mély hála Istennek,
nem mondtam mégsem, hogy: szeretlek...

Változom, jól látta a párom,
sejtette, így hamar belátom:
régi e kapcsolat - kifáradt,
fizetnünk kell érte az árat.
A közös idők lám, elvesztek,
ekkor sem mondtam ki: szeretlek...

Engedett végül a családod,
ám helyed sehol sem találod.
Válásod lelassult - még sok hét,
gyötrelmes súly ez a távollét.
Ledöngölt, aljára vermemnek,
s nem tudtam mondani: szeretlek...

Fiaid anyjuknál maradtak,
akadt hely már régi javaknak.
Meghitt a hangulat minálunk,
csöpp házunk volt - egész világunk.
Éreztem életem teljesnek,
rejtély, mért nem mondtam: szeretlek...

Tudhattuk volna, hogy jön a vég,
túl messze küldött ki a nagy cég.
Más ország, nagy esély - nincs kérdés,
utazom utánad, pár hét - és
harminc év, örömet szereztek,
s nem mondtam soha el: szeretlek...

Esténként mindig írsz - ígérted,
bármilyen élményben lesz részed.
Néhány nap, baleset, telefon,
félelmem megbénít, körbefon,
repülőn - könnyeim erednek,
óh, hogy nem mondtam még: szeretlek?

Klinika, műszerek - mély kóma,
részvétlen ketyeg egy vén óra.
Elterel sejtésem - jelentől,
szemem sem veszem le kezedről,
bús fejem támasztom mellednek,
késő - és nem mondtam: szeretlek...

Utolsó leveled széthajtom,
elér-e valaha válaszom?
Sorolod: csupán azt sajnálod,
nem lettem elsőként a párod.
Miértje - én vagyok - létednek;
küzdesz, hogy kimondjam: szeretlek!

Vágysz rám - egy későbbi életre,
mert neked így van csak értelme.
Hogy milyen formában? Rég mindegy!
Lehetne másként, ha két szív - egy?
Rút átka Földnek és Egeknek!
Temetnek, s nem mondtam: szeretlek...

***

Ápolók, patinás intézet,
idős hölgy, ablakán kinézett.
Ujja közt régi toll - fényes réz,
sok száz szót megrajzolt már e kéz;
megsárgult lapjára füzetnek,
sír halkan, s kántál csak - "Szeretlek!"
5823
ereri - 2019. május 08. 19:48:22

Kedves Attila! Megtisztelő véleményed mély hálával köszönöm: E. E.

5821
GreyMouse - 2019. május 07. 20:10:37

Kedves Ereri!

"Ha láttál, szendergő reményed,
álmából érezted, felébred.
Féltékeny társ mellett laktam én,
otthonunk zárt, mint egy karantén.
Elmém és a szívem - pereltek,
továbbra sem mondtam: szeretlek..."


Sokadszor olvasom már ezt a verset megvallom. Első alkalommal megérintett, szívembe markolt, hatása alá kerültem oly mély érzéseket ad át. Egyszerre szépséges és megrázóan fájó. Ezt a hatást átadja újra és újra valahányszor újraolvasom. A szerelmi szál megindítóan gyönyörű, ám a történet zárása végtelen mélységét közvetíti a fájdalomnak. A tartalomhoz teljesen méltó a szerkezet is. Az egységes szótagszámú sorok rendkívül precíz triolákkal tagolódnak, ezáltal egy kellemes, állandó sodrást adva a versnek. Szóhasználatod egyértelműen egyedi. Olyan gazdag szókincsből ered mely nem szorul rá közhelyekre vagy túlcifrázott zavaros képekre. Őszinte elismerésem ehhez a csodálatos költeményhez.

Szeretettel, tisztelettel: Mouse.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.