Nagy Csaba: Hányszor...
Hányszor...

Hányszor szédelegtünk ugyanazon csendbe,
hányszor súgtuk egymásnak a bűvös szót,
hányszor öleltél át, és nem engedtél térdre,
mikor az élet forgataga magával sodort.

Hányszor elmerültünk egymás pillantásában,
hányszor ringott lélek a lélek felett,
hányszor tapostunk lábnyomokat a föld porába,
hol sziklák mögött rejtőztek parázs tekintetek.

Hányszor mondtuk azt, nem válunk el soha,
hányszor ígértük, hogy örökké csak veled,
hány éjszakán keresztül történt meg a csoda,
ami messze repített két rajongó szívet.

2019.7.30
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.