Nagy Csaba: Vágy álom...
Vágy - álom...

Letaglóz, hogy hiába ömlött
fejemre a költészet lágy, szirupos nektárja,
a koponyám mégis kerek, elfonnyadt gyümölcs,
s magányom csonthéjamba zárja

Egyszer kemény vagyok, máskor csupán omló por,
nem olvadok, nem köt semmi sem,
egyedül vagyok, míg a jelen végleg el nem tipor,
bár lelkem tiszta, végtelen.

Érzem, minden fáraszt. Csak indulnék tovább
messzi Ázsiába, gazdagságtól dús Kánaánba,
vagy éppen langyos Balaton partjára,
hajt egy ösztönből fakadó vágy.

S bár ezek csak hőn áhított vágy - álmok,
míg arra várok, hogy felbukkanjon néhány csillag,
tudd barátom, az életet máshogy kibírni nem lehet,
csak ha elhiszed az élet maga is múló képzelet.

2019.9.3
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.